----Jó ideje nem írtam, de hát a vállalkozó reggeltől estig dolgozik a minimálbérért. Kemény élet ez.
Ezért lehet, hogy a Margó letett róla, hogy lefestem az erkélyt. Saját kezébe vette a dolgokat, és nekiállt. Kigipszelte a lábazatot, lefestette a falakat. Tök jó lett, cserébe viszont megfázott. Most már az is tiszta mediterrán szinekben pompázik. Még felszerelünk egy asztalkát, meg egy ufólámpát, van székünk, lehet piknikezni. Hihetetlen, de ha beköltözik az ember, akkor nagyon nehezen csinál bármit is a lakáson. Pedig ha tetszik ha nem, 1-2 napot rá kell szánnom az elmaradt dolgok befejezésére. Csak ahhoz egy kicsit csitulni kell a munkáknak. Egyelőre viszont dübörög minden, és kevés vagyok egyedül.
----Ilyen gondolatok voltak a fejemben, amikor elmentem egy csepeli oktatási intézménybe tanulót igényelni. Elvégre mester vagyok vagy mi. Elmondtam, hogy foglalkoznék tanulókkal. Gondoltam jönnének dolgozni, meg ilyenek. Erre a pasi kérdezi: Jönne hozzánk szakoktatónak? Mert ha igen......és már sorolta is a feltételeket. Bár ilyesmi eszembe sem jutott, de elgondolkoztam a dolgon. Ha minden igaz nyári gyakorlatra már kapok tanulókat, a szakoktatás miatt pedig hívnak szeptember környékén. Lehet nem is lenne rossz télire. Csak ne fél 7-kor kezdenének. Ezt már annak idején sem szerettem a tanműhelyben. Meg is néztem a műhelyüket. Nálunk annak idején a múlt évezredben kabineteknek hívták a termeket.(ezt csak a sonáJ! kedvéért biztos rég hallotta ezt a szót. :-))) Amúgy hasonló volt csak kicsit rendetlenebb mint a mi régi kabinetünk ahol Pálos Anti bácsi oktatott, és fegyelmezett minket a "keresztapával". És hiányzott a tanműhely szaga, vagy illata kinek hogy.
----A Panni egyre ügyesebben beszél, vigyázni kell mert mindent mond vissza. Ma ült a bilin felállt, és közölte. "Nem tuc kakáni nem kapsz csokoládét" Beléptem az ajtón, cipő még rajtam, este fél 7. Panni közli "Apának menni kell dógozni" de kicsim csak most jöttem meg. :-)) Margó főzött spenótos tésztát, és igen jól sikerűlt. Olyannyira, hogy nem ismertem a mértéket. Panna elé odatettük. Ránézett, és közölte:"elé' volt. Nem jó. Na erre másnap bableves volt az ebéd. Déltől kezdve háromszor evett, tunkolta bele a kenyeret, és nagyokat cuppogott. Ami a fogára való abból degeszre eszi magát. Pont mint én. :-)
----Napközben sokszor történnek dolgok amit úgy gondolom le kéne írni de mire leülök, csak bámulom a monitort időnként. Bár most dől belőlem a szó. A tanműhelyről is írok majd még egyszer, de most egy kicsit a Magyar Királyi Postaszolgálatról....
----Mindnütt bunkók a postások??? Itt ahol lakunk már évekkel ezelőtt megalapoztam barátságomat a postással. Egy darabig jóban voltunk, pár szót is váltottunk. Aztán egy szombat reggel csönget a kaputelefonon, hogy kéne neki egy Hilti nekem biztos van. (Akkoriban lettem magánzó..) Szó mi szó ütvefúrógép kellett volna neki. Mondom nekem nincs Hiltim.... Igaz én is fúrok de Bosch-al. Bár ezt nem mondtam neki. Akinek a fúrógép Hilti, annak nem adunk kölcsön szerszámot.
Aztán előfizettem egy számítástechnika magazinra ami kb. 1500 Ft/pédányos havilap volt igényes minőségben. Mit tesz a postásunk??? Folyamatosan gyűrötten dobja be a nylonba csomagolt újságot. A kaput az tette be amikor kettéhajtotta a DVD-s újságot annyira, hogy a 70.-ik oldalig beszakadt az újság, és lapozhatatlan lett. Na ekor bementem a postára reklamálni.
Nagy nehezen elintéztem, hogy ne kézbesítsék az újságot, inkább bemegyek érte. Na azóta nem vagyunk "barátok". Mostanában, hogy visszaköltöztünk, sem változott semmi. Meg sem próbálja felhozni a leveleket. Nyom egyet a kaputelefonon, és már dobja be az értesítőt. Aztán köd előttem-köd utánam robogó....(gyengébbek kedvéért Kukori, és Kotkoda..:-DDD) Aztán befáradok a postára, ahol esténként min. 15 ember vár mindíg a kiértesített levelek átvételére. ÉS MIÉRT!!! mert mindíg csak két kurva ablaknál keresik a leveleket. Érti ezt valaki??? Csepel 1. számú főposta..... Csak remélni tudom, hogy ez máshol nem így van. Kidühöngtem magam. Jó éjt.
:o)
VálaszTörlésTalán még is csak kölcsön kellett volna adni a postásnak a "hiltit".