2009. április 26., vasárnap

Vasárnap van apa itthon van.

----Fut a szekér, jönnek a melók. Félig megvagyok az aktuális projekten, a gané munkával teljesen, erre úgy néz ki eladják a lakást kompletten, félig felújítva. E miatt nem tudtam elvállalni a XVI. kerületi felújítást, amit a héten szerencsésen elbuktam. Tény ami tény, én sosem tudtam azonnal kezdeni sehol. Az nem is jó kivitelező, aki azonnal tud kezdeni szerintem. Álltalában meg is vártak, és ez nem volt probléma. Nem baj a kőművesek hoztak "vizest". Biztos ő is tudja mit mivel, és hogyan kell összeépíteni, milyen kazánt kéne választani, és vágja a szabványokat is. Sebaj. Jön majd más.
----Ma lepasszoltuk a csajt anyósékhoz, és pihentünk. Megnéztünk két filmet is. Bár az eggyikből negyed órát cenzúrázott a lejátszó. Egyszerűen átugrotta. Pedig tesztek alapján választott szuper játékos, mégis szivat folyamatosan megvásárlása óta ami kb. 3 éve volt. A másolt DVD-ket nem szereti, csak kb. 3/4 óráig. A gyárit esetleg lejátsza. A Divx-ekkel eddig nem volt gond, de most xarakodott az is. Lehet veszek egy másikat azt csá. Ezt meg kipróbálom mennyire tudom eldobni.
----Hazafelé jövet nem akartam a stadion felé menni, mert valami Fradi meccs volt. Elkanyarodtam a kisduna felé, és ott megnéztük az öböl fölé épített fahidat, amit tavaly adtak át. Sétáltunk egy kicsit, néztünk kacsát meg ilyenek. Fárasztottuk a gyereket magyarúl.
Erről jut eszembe, a múlt héten egy 4 éves forma kislány megkérdezte a Margótól, hogy a Panna milyen nyelven beszél??? Margó mondta neki, hogy magyarul próbálkoznak. :-)) Több kevesebb sikerrel. Néhány rokonom a Margót sem érti mindíg, pedig ő is magyarúl nyomja. :-DDD
----Múlt vasárnap jöttünk haza a vásárlásból a Pannival. Kinyitottam a bejárati ajtót, erre a Panna beszaladt a kinyitott ajtó mögé. Nem számolt viszont az ajtókicsapódás gátló csavarral, amiben felbukott és lefejelt egy 30 cm. széles üveget ami jól be is tört. Szerencsére nem esett ki az üveg. Gondoltam, majd szólok valakinek, hogy ez történt meg kéne csinálni. Viszont olyan sűrű hetem volt, hogy egész héten nem foglalkoztam vele. Aznap költözött be az új lakó Mr. Martin Baker úr, továbbiakban csak Bakerman. Töri a magyart, de jó fejnek tűnik. Szembe lakik velünk. A házban lévő kurvára ráérő nyugdíjasok pedig ott tanakodtak állítólag az ajtó előtt valamelyik délután, hogy biztos az új lakó, és a gyerekei törték ki az üveget, mert ők bringával járnak. Rá is fogták ahogy kell még veszekedtek is vele. Bakerman meg is kérdezte másik 4. emeleti szomszédunktól hogy a János bácsi az öreg kommunista ugye? Hát erre csak helyeselni lehet. Bakerman azt sem értette, hogy miért nem ajánljuk, hogy a bringáját csak úgy betegye a közös tárolóba. Nekem ott még a tűszelepeket is kilopták a cangámból. Azt nem tudom ha valaki megöregszik miért kell, hogy idióta is legyen. Úgy verték rá Bakermanre az üvegtörést, hogy fingjuk nem volt semmiről. Kapjam csak el őket. Majd elmagyarázom, hogy kérjenek tőle bocsánatot, és engem utáljanak nyugodtan.
----Nem csoda, hogy a középkorban simán eretneket csináltak bárkiből... Ugye a boszorkány úszik a vizen akkor fából van, tehát boszorkány, és égetnivaló. Ha elmerül akkor meg mindegy. És sajnos azóta sem változott semmi. Ugyanolyan bírka emberek vannak.
Pénteken levágattam a hajam. Amíg vártam a soromra dumáltunk ott mindenkivel. Volt ott egy cigány pasi is, állítólag ezer éve jár oda fodrászhoz. Megbízható dolgos festő. Ő mondta, hogy rájuk nézve a Győzike rasszizmus (szerintem inkább negatív diszkrimináció..). Így mindenki azt hiszi, hogy minden cigány érthetetlenűl beszél, és hülye is. Dehát ez kell a magyarnak, meg a Mónika, és a Balázs, na meg Joshi. Meg is érdemli aki ezekre időt pocsékol. Viszont nagy baj van, ha ezek az emberek akik ezekben szerepelnek, és akik vevők erre valóban tükrözik a társadalmunkat. Akkor tényleg menni kéne innen. Csak tudnám hova. Akinek van ötlete írjon.
Na Pá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése