----Még a karácsonyról sem írtam, de egész tűrhetően zajlott az egész. Kaptam inget, tusfürdőt, és pálinkát, csak amire semmi szükség. Bár az ing az tuti. Magunkat megleptük kenyérpiritóval a két ünnep közt. (Gazdag kari mi :-D) Szokásosan 24.-én Muternál nyomtuk a halászlét. Első nap mentünk Tápiószelére, oda kaját is vittünk, második nap pedig a Mamimhoz. Jókat ettünk, mert a fosós hányós kipucolt bennünket. Panna megkapta a Legó tűzoltó autót, amire vágyott. Meg egy kis egyszerű homlokrakodót is csak úgy tölteléknek. Mamim és Muter helyett mi vettünk ajándékot, így kapott Toy Story-s Fekete Péter kártyát. Annak is van sikere. Napi használatban van. Kapott társast anyóséktól, az is tök jó. Meg gyúrmát vetünk megint, de annak nincs akkora sikere. Nyugodtan telt az ünnep szerencsére. Szelére vittem alkoholmentes citromos, meg almás sört, jól besöröztünk Imivel, meg Tamással.
---Még december 23.-án volt egy szerelvényboltos buli, újra a Trófeába mentünk mint tavaly előtt. A melegítés a boltban volt. Néhányan melegítettek is rendesen. A tulaj srácokat meg meglepték egy sztriptizes csajjal, aki nagyon nem volt szégyenlős. Hozott magával 3 srácot akik vigyáztak rá, ilyen eggyütéses gyerekek voltak. Nem tudom mit csináltak volna, ha a 30 whiskas szerelő beindul. :-)
Minden esetre jó kis műsor volt. Ilyet eddig nem láttam élőbe. Ákos persze nem jött el, így erről is lemaradt. Egy képet fölraktam, talán ezzel nem sértek személyiségi jogokat. :-)
----Január 3.-ától indult a meló. Ilyen januárra rég nem emlékszem. A félbehagyott lakásfelujítást is folytattuk, a padlófűtéssel fűtéssel, egyebekkel. Már 3 MEO-m is volt az idén. Ajánlatot is kell még csinálnom. Egész kecsegtető. Bár Ákos bejelentette, hogy inkább keres biztos munkahelyet, és amint talál megy. Visszatartani nem tudom, csak egyedül meg leszek lőve. De majd megint erőteljesemn a végösszegekre gondolok. "Mindig, minden körülmények között. "
----Apropó, lesüllyedés ide vagy oda, nézzük a való világot, (Panna csak faló világnak mondja..) és még szórakoztat is. Felnőtt emberek ennyire gyengék, és hisztisek legyenek tartás nélkül. Egy kis beszabályozás, irányitott szabadidő, és már meg vannak borulva, mint kopaszok a laktanyában. Az a nagy bajuk, hogy nagy részük még katona sem volt. Ezek ott már az ereiket is fölvágták volna. Itt csak a luxusban élnek, és nem tudnak magukkal mit kezdeni. Én napi 2 órát tutira edzenék, és sudár 2 méteresen jönnék ki a villából. :-) Rám is férne, mert kicsit nyomott hagyott rajtam a karácsony-újév időszak. Még egy jó való villa logó kéne, mert a készülékszerelős ládám, az ugyan olyan alu koffer mint a kiválasztásos bőrönd, és rá akarok ragasztani egy olyan jelet. Csak poénból. :-D
----A két ünnep közt unokaöcsémékhez Laciékhoz is elmentünk. Ez azért nagy szám, mert mióta együtt vannak a Dórival, kb a Szűcsék esküvője óta, azóta nem voltunk náluk. Az már egy jó pár év. Úgy 4,5 lehet. Bár a Dóri sajna nem volt otthon, mert szilveszter előtt sok volt a melója. Levi a gyerkőcük hihetetlen jó fej volt, mint mindig. Egyfolytában vigyorog, nagyon barátságos gyerkőc. Egy karácsonyra kapott gokart-al bontotta az albérletet. Ez azért is fontos volt, mert ha megszorulok és ember kell, akkor őt szeretném hívni. Ő is szabadúszó mint én, és neki is ott a gyerek, aki az első, mint nekem. Biztos állandó munkahelyre ő sem tud elmenni. Viszont a tiszteletünkre nagyon jó banános sütit sütött. És a téliszalámis szendvicse is isteni... :-DDDDDD
----A héten lazult a meló, konkrétan ma itthon vagyok, holnaap már mehetnék melózni, de az autószerelőhöz holnap viszem a kocsit. Megvettem egy csomó mindent a futóműhöz, meg egy kormányösszekötőt, meg egy kerékcsapágyat, szilenteket, toronygumit. Költöttem vagy 43 ropit alkatrészekre, és ez még jutányos áron volt. Remélem egy darabig nem kell hozzá semmi komoly. A szerelés még nem tudom mennyi lesz. Annyi amennyi, a kocsi kell. A héten meló melett bevásároltam, tegnap főztem is, jobban mondva oldalast sütöttem. Meg kukorica salit csináltam hozzá. Megint bővűlt a repertoárom. Éhen már nem halnék az tuti, akkor sem ha magamnak kéne főznöm. Csak max nem ennék sokfélét :-D.
----Megnéztünk néhány filmet is mostanság, csak ajánlani tudom őket. A Da Vinci kód, a Viharsziget, az Eredet, mind jó filmek. Még a Mesterlövész is nézhető Wesley Snipes-al. Megnéztünk egy politikai filmet is Redford rendezésében, A Lions for Lambs (magyar címét nem tudom) címűt. Érdekes volt. Bármelyiket ajánlom.
----Döntöttem, elegem van a lakás vizesedéséből, penészedéséből. Le fogom dryvitozni a gyerekszobát belülről, meg az erkély egy részét kívülről.. Még ha nem is ez a legjobb megoldás, egyelőre nem tudok jobbat. Tuti megtérűl a gázszámlában pár év alatt, és komfortban jobb lesz. Csak ez így hozza a villamos vezetékek részleges cseréjét is. Mer utána nem lehet már hozzá nyúlni.
Ha bejön, és jól sikerül, akkor jön majd a nagyszobai menyó, meg egy álmennyezet a folyosóra. Akkor már elektromosan összeköthető, a kisszoba, a kapcsoló táblával vésés nélkül szinte. A konyha fürdő wc majd még elválik, de a wc-ben is gond a penészedés a menyón, bár az csak 0,5 m2. Az anyag kijön kb. 150-és 200 között. Tekintve, hogy jó pár évig itt fogunk még lakni, ha csak nem nyerünk a lottón egész türhető beruhátásnak tünik. Ha meg nyerünk akkor mindegy. Ezekkel csak az a gond, hogy nem fogom látni ha beázik a lapostető. Meg kéne csináltatni azt is a közpénzből.
----Rakoncátlankodott a fényképező gép is mindig lemeritette az aksikat, több mint 7 éves. Először akksival próbálkoztam nem tünt jó megoldásnak.Így eldöntöttem veszek egy másik gépet. Egy nagyobb tudású ultra kompakt gépet vettem, most Olympus-t. 20 rugó volt, a vicc hogy a régi 7 éve 114 volt, minusz 60 sulinet. Leestek az árak. Az egerünk is feladta a harcot, na az nem lett olcsóbb. Gyengébb tudásut vettem ugyanannyiért mint 5-6 éve. Logitech, az Logitech. Rögtön az egér miatt egy USB hub is kellett. Így telik a január. Csupa kiadás. De mindig azt mondom, nem iszok, nem dohányzom, számitógép, meg internet az kell.
Bár karácsony óta 2 üveg vörösbort megittunk Colával ketten a Margóval. Belecsaptunk a lecsóba. Nálunk 1 üveg bor 3-4 napig is eltart.
----Pannát ma keltem reggel, hajnali 7.20 (!) körűl erre magára húzza a takarót, és közölte, hogy ő még nyuszókál egy kicsit. :-) Mondom talán inkább szunyókálsz nem? Meg a kényelmes neki kémelnyes. Pedig mindig kijavítjuk. Januári rekordkisérlet van amit nem akarok elkiabálni, de 4.hete jár oviba. Bár a felmelegedéskor bedagadtak a nyirokcsomói, de a nurofen-c vitamin kúra úgy néz ki segített. Bedugult orral ébredt, de tulajdonképpen én is. De mióta kifújtam jól vagyok, gondolom ő is mert spricniztem az orrába, meg fujattam is. Reggelre esett egy csomó hó, így az oviba szánkóval mentünk. Élvezte. Tutira ki lesz teregetve a kesztyűje meg a kabátja ha lemennek az udvarra. Szereti a havat.
Na Pá. Igyexem havonta legalább egyszer írni, de most mennem kell felmosni....