----Történt pedig, hogy Sanyi barátom vett egy új bejárati ajtót a madaras tecsóban. Én segítettem neki hazacipelni. A beépítését a nagybátyjával vállalták magukra. Szombaton volt ez a jeles nap. Szombat este 8 körűl írt a Sanyi a Skype-on, hogy van némi kis probléma. A pur habozás olyan jól sikerűlt, hogy nem tudja kinyitni az ajtót. (elfelejtették kitámasztani középen) Mit tehettem irány a garázs, összeszedtem fahulladékokat, ragasztószalagot, és az autóemelő társaságában meglátogattam Bobek urat. Sikerűlt annyira szétfeszítenem a tokot, hogy kinyíljon a szárny. Ezek után feszítettünk még a tokon, hogy jól üzemeljen, mert az a 3 flakon(!!!!!!) hab azért dolgozott. Be akarjuk csukni, de feszűlt mint a rohadás. Két órán keresztül állíthattuk az ajtószárnyat de semmi komolyabb előrelépés. Becsukáskor feszül a felső része, meg dudorodik. Odanyúlok, és mit találok? A Bobek ott hagyott egy konyhai kiskést amivel a habot vágta érkezésem előtt, aztán odacsukta a kést, és azután dagadt be az ajtó. Csodák csodája kivettem, és patent működik a kínai csoda. :-) Utána jól bekóláztunk. Azt már nem is mondom, hogy a Sanyi jár lovagolni Mártély környékére. Kb 2-3 hete 7végén ment a csipet csapat ingyen lovagló túrára. Mindenki very happy, de a Bobek lova föladta a küzdelmet, és nem volt hajlandó "utast" szállítani. Az ingyen lovaglásból, sáros gyalogtúra lett. :-( Rá egy hétre tudtam meg, hogy szegény paci bele is döglött a Sanyi álltal diktált tempóba. Béke poraira. Csak legalább bicska lett volna a Sanyinál, hogy a bőrét lenyúzhatta volna. :-D. Hiába ő az én barátom a Csetlik, és Botlik Bt. oszlopos alapító tagja. Miután meg hánytuk vetettük az élet dolgait hajnali 3 ra értem haza az ajtó ünnepléséből.
----Persze a Panna fél 7-kor kelt. Kipihent voltam vasárnap. De a koránkelésén felbuzdúlva eldöntöttük, ha hétfőn is korán kel elmegyünk az állatkertbe. Föl is kelt, úgyhogy 3/4 9-kor már indultunk is. Sztem az első 20 vendégben benne voltunk. Olyan közel parkoltam, hogy látszott a bejárat. Miután Pannában tudatosúlt, hogy itt bizony állatok vannak, egészen jól viselte a dolgot. Láttunk mindenféle állatot, de a legjobb fejek megint a kecskék voltak. Voltunk a 3d-s moziban is összesen mi hárman. :-) Pannára ráadtuk a szemüveget, és élvezte a mozit. Itt ilyen 10-15 perces filmek vannak az pont elég volt neki. Az állatkertet jelentősen átalakítják, a nyagy tó teljesen le van eresztve, és föl van túrva. Láttunk pici gorillát, és újszülött zsiráfot is. Pannának a fókák tetszettek a legjobban, meg a végén az akváriumban a halak. Teljesen kiütöttük, fél 2-kor rakta le a Margó aludni. Kollektíve aludtunk negyed 5-ig. Na az jól esett. Este még átnéztünk anyósékhoz is. A kocsiban cd-ről ment a Zanzibár Új napra ébredsz című száma. Énekeltem, ahogy szoktam, és arra lettünk figyelmesek, hogy a Panna is énekli a refrént. Haláli volt. Aztán lejátszottam újra. Ilyen menő-manós hétvégénk volt. Újabban mintha könyebb lenne a Pannával. Nem kell esténként az alvásért veszekedni, reggel ügyesen megyünk oviba. Négy után szoktam az oviba érni, de akkor még ügyesen játszik. Rájött, hogy mindig érte megyünk, és bízik bennünk jobban mint eddig. Minden téren ügyesedik. A Spock könyv szerint ez egy olyan időszak amikor felnéz ránk. Ez fél év kb. Aztán az az időszak jön amikor mindent jobban tud mint mi.
----Kiváncsiságból föltettem a gépre egy új lövöldözős (FPS) játékot akinek ez mond valamit. A Call of Duty UW2-őt. Csak meg kell tudni hol tart most a pc-s játékok grafikája. Hát nem mondom akadás nélkül futott a játék, és nagyon szép volt a képe. Már néhány pályát teljesítettem is. De bele kell jönnöm újra mert le vagyok lassúlva, és néha elkap a harci hév, és nem jövök rá mindig, hogy mi a feladat. Sajna még mindig nem kenem az angolt. Vennem kéne néhány órát a szomszéd Bakkerman-tól. Mindenesetre "ízibe" nyomom. Igaz Szücsi?
----Hétvégén nagy eszem-iszom lesz mindkét nap. Margónak lesz a szülinapja. Összejön a család. Fele szombaton, fele vasárnap. Előre félek mennyit fogok fölszedni. Lesz mit lenorbizni megint. Sebaj. Majd próbálok vigyázni hátha sikerül. 11.59-ig degeszre eszem magam. :-)
----A Seppelfricke tűzhelyhez azóta sem találtam mágnestekercset. A gyári alkatrész forgalmazó is széttárta a karját. Holnap is szét kell szednem egy hasonló Pelgrim tűzhelyet. Majd megírom az élményeimet. Sejtem, hogy lesznek. Pénteken dupla műszakot nyomtunk az Ákossal, de erre a hétre nem sok minden van. Mondjuk pénteken megint szünet van az oviban. A szomszéd Bakkermannál kell megcsinálnom a wc tartályt, mer' folyik. Az legalább nincs messze. Csütörtökre van még valami Junkers készülék. Aztán ennyi. A német különítmény elutazott. Ma kezdtek melózni. Kiváncsi leszek a visszajelzésekre. Skypon ma is fönt voltak, de még nem zaklattam őket. Majd péntek környékén, ha bírom addig.
----Na mára ennyi jó éjt mindenkinek. A héten már tuti nem írok. Érjétek be ennyivel.
Pá.