2010. augusztus 2., hétfő

Természetes szegregáció....

----Jól viselte a pöttöm a Muternál töltött hetet, bár az egyik nap inkább magamhoz vettem. Menni kelett Szigetszentmártonba megnézni egy gáz átadást. Ezt kihasználva pihenős szabadnapunk volt, és Ákos 5 év után elhívott minket a telkükre. Ezt már nem tudta kikerűlni. :-) Úgymond muszály volt. Pont előtte 2 nappal kérte a Panna, hogy vigyem el csónakázni. Ákos bácsi pedig megigérte nekünk, hogy elvisz minket motorcsónakkal a kisdunán hajókázni. Remek időnk volt, és a csajszi élvezte a körűlményeket. Menet közben belógattam a lábát a vízbe, ő meg hangosan nevetett mert csikizte a talpát a víz. Kikötöttünk a mártoni szabad strandnál és pancsiztunk is egy jót. Visszafele Ákos csónakmocija megadta magát, így szegény kénytelen volt evezni az utolsó párszáz méteren. A szülei ebéddel vártak minket, nagyon jó napunk volt. Panna nem nagyon evett, de hát meleg volt. Kettő körűl letettem aludni, és csak 3/4 6 kor ébredt föl ha jól emléxem. Nagyot aludt az a lényeg. Aztán indultunk is haza. Egyetlen szépséghiba, hogy a hátamat nem értem el rendesen bekenni, és egy 20 cm-es sávban leégett a hátam. Na azóta meg már le is hámlott.
----Ezen felbuzdúlva, hogy milyen jó volt a Kisduna vize 7végén leruccantunk a dömsödi szabadstrandra, ugyanoda ahol az általam szervezett Szücsi legénybúcsút elmosta a vihar. Azóta csak pusztult a strand, se belépő, se büfé, se semmi. Víz van a Dunába azt kész. A mellékhelyiségeket sem emlegetném.... Lefelé menet meglátogattuk Gyuszi bácsit is, ha mán ott vótunk. Aztán irány a strand. Úgy kb délután 1 ig egész jó volt, de aztán megérkeztek a helyi őslakosok. Na ez nem tetszett annyira. Csak jöttek és jöttek. Sokuknak még fürdőruhájuk sem volt, csak ahogy vótak az uccaiba be a vízbe. Mosás fürdés mególdva. Így kell eztet, nem drága pínzér otthon lubickólni... Nem is maradtunk ezek után sokáig. Egy darabig oda sem megyünk. Ja és, hogy mi a szegregáció? Volt egy ilyen gagyi csúszda bent a vízben, mintha az lett volna a választóvonal villanypásztorral kifeszítve. Balra a cigók, jobbra a fehérek. Semmi keveredés. Aki nem érti a szegregáció fogalmát, annak ajánlom a wikipédiát.
----Múltkor elmentünk a piacra vásárolni. Leállok Ákosék előtt a parkolóban, kászálódunk ki. Arra jön egy 5 éves forma kiskölyök két nagyi korú nővel. Meglátja a Multiplát és elkezd kiabálni. Mama Mama odanézz micsoda szuper kocsi, azta figyeld figyeld de tök jó, és ezt így mondogatta felváltva. Szegény nagyi alig tudta elrángatni a gyerkőcöt. Mi jót derűltünk az egészen. :-)
----Megnyertem a házunkban is a gázcső felujítást, tömörré tételt. Egy ellenszavazatom volt a közgyűlésen Dancsó úr személyében, aki szerint bárki csinálja csak én nem. Kijelentem, hogy kinyalhatja a seggem. Majd nála flexelek meg lángvágok. Hülye kocsibuzi. nem tudom miért de most néhány ajánlatom elment az örökkévalóság mappába. Pedig nem is olyan egyszerű gázszerelések voltak. Meg sem tudtam hirtelen csinálni az ajánlatot, utána kelett érdeklődjek. Erre más olcsóbban elvállalta. Remélem nem veszik át tőle...:-)
A melók nem indultak be igazán, mindenki nyaral meg ráérünk még arra a gázra, mer még meleg van. Minek is kapkodni. De akármi is lesz, én a aug. 20.-ai héten szabin leszek, és elviszem Pannát a velencei tóra. Utána a mi házunk, úgyhogy szept. 10 ig nem érek rá.
----Túl vagyunk egy adag nagy melegen, hát mit mondjak volt olyan éjszaka, hogy végig ment a klíma. Margó számításai szerint rekordfogyasztást csináltunk. Hurrá. De legalább tudtunk aludni. Szerveztünk Tápiószelére egy bográcsozást, aznap érkezett a rossz idő, és egész nap esett. Pedig egy jó fajta csülök-comb pörköltet akartam hekkelni. Lett gázon paprikás kolompér. A csülköt majd legközelebb főzzük. Panna névnapjára kapott legót. Azóta legó lázban élünk. Újra éljük elmaradt gyrekkorunkat, mert se nekem, se a Margónak nem volt legója gyerekkorunkban. Na most aztán építhetünk. Panna meg adja az instrukciókat. Panna megint nem aludt még 10 kor. Már a legó is el van rakva büntetésből, de ez sem használ. Holnap lesz ami lesz felkeltem reggel. 7 kor ébresztő. Na a Margó átjött úgyhogy nem kalapálom tovább a billentyúket. Jó éjt mindenkinek.
Na Pá.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése