----Sajna a Panna megint lebetegedett . Szerdáig a Margó volt vele itthon, mától meg én vagyok. Hétfőn nem akartam lemaradni a napkollektoros oktatásról ahová a Bramac hívott meg engem, én meg meghívattam még az Ákost is, ha már nincs meló legalább együnk egy jót. Meg tanulni sosem árt. Ha valakit érdekel Napkollektor bátran fordúljon hozzám. :-)
----Az utóbbi 1,5 hét a töprengésről szólt, ugyanis felmerűlt egy lehetőség németországi hosszútávú munkára. E mellett, és ellen hoztunk érveket . Melette ugye a fizetés szól. Amikor szóltak akkor 10-12 Eur/órát mondtak. Mire kicsit jobban rámentem a tiszta lóvé már csak 8 Eur/óra lett, de ebbe már a szállás is benne van. Ez már nem annyira sok, amiért át kéne rendeznünk az életünket, és lemondjak a gyerekről, és csak kéthetente lássam mint a vasárnapi apukák. Persze a szinte semminél amit most keresek ez sokkal jobb pénz. Dilemmát is okoz, de a lényeg az lenne, hogy a hitelünket előbb fizessük ki. Ahhoz ilyen konstrukcióban minimum 3 évet kéne kint gályázni. Persze ez mégsem 24 év ami még a hitelből hátra van. De a gyerekkel ezek a legjobb évek. 3 év múlva kezdené a sulit, addig kb. 70-szer találkoznánk. Az nem túl sok. Akkor kéne menni amikor már önjáró lesz a suliban és meg is érti apa miért nincs itt. Mert sokba kerül ugye a gumicukor, meg a kinder csoki. De addigra pont el fogok múlni 40, és a kutyának sem fogok kelleni. Pedig az Ákos azt mondta, hogy velem még oda is kijönne, akár a saját kocsijával is. Aki ismeri az Ákost, az tudja, hogy ez nem semmi fölajánlás tőle. Azért itthon is mozgolódok, másoltattam még szórólapot is. 800 db. már elhelyezésre került, most csináltattam még 1600 db.-ot. Ki tudja hátha hoz valamit. Egy ingyenes weboldalt is összedobtam. Nézzétek erőteljesen. www.gazszereles.mlap.hu
Az kecsegtető azért, hogy két db. gázkiváltással is megkerestek. A kettő együtt több mint 3,5 milla anyag és munkadíj. 2-3 hónapig ellennénk belőle. Bár ami azt illeti ezekről is csak 10-12 óra munka után tudnék hazajönni, hiába itt van a telepen az egyik meló. És tuti a tulajok is ki idegelnének. Mert amíg nem végzünk nincs gáz ugye.
----Lejárt a próba vindózom, hétvégén a jéghoki dontó alatt elkezdtem telepíteni, és föl is nyomtam egy 64 bites win7-et. Most jó gyors lett a gép, de a webkamerám már megint reménytelenül nem működik. Már vistához sincs meghajtója, nem hogy a seven-hez. Eddig azért valahogy elindúlt, most se kép se hang. (mondjuk mikrofon nincs is benne :-D)
----Ma főztem tésztás levest a gyereknek had örüljön. Evett is belőle rendesen. Biztos a csepeli Tóni tészta. Kisérletképpen meg hekkeltem egy zabkorpás galuskát is bele, és nagyon finom lett. Olyan mint a grízgaluska, csak ez este is ehető. Nem is értem, hogy lehettünk el eddig a zab nélkül. Elkezdtünk fogyasztani zabkorpát, zabpelyhet, zablisztet, és egészen jó dolgokat lehet összehozni. Pl. Natúr joghúrt, édesítő, kakópor, zabpehely, rumaroma (4 csepp) kókuszreszelék. Ezt összekevered, és tutu kis édesség estére. Még reszelhetsz bele egy idared almát is. A múltkor meg egy fazék bablevest főztem zöldséggel, de lisztes rántás nélkül. Jó sok zöldséget tetem bele, és azt turmixoltam össze, Az lett a sűrítés. Így 3-ig ehető, és nem annyira bűnös. Remekül megy a kenyérsütés is, ha valaki egészséges kenyeret akar enni, ami még finom is csak szóljon bátran. Van az a pénz amiért kiadom a receptet. :-D Felfedeztem, hogy tudok színesben is írni, nagy örömötökre. Ez sokkal jobban szerkeszthető, mint az ingyen weblap. Abba a szöveget nem lehet formázni, és nagyon szarúl néz ki. Nekem sem tetszik de ez van, most arra fussa.
----Már nem sok időm van, lassan ébred a csajszi, és a mosogatás rovására blogolok. Aztán majd jön anya a sodrófával, hogy nem meg mondtam, hogy bontott csirkét hozzál!!!!
----Zavartak a galambok az erkélyen, és kitaláltam egy galamb riasztót amit ki is viteleztem kb. 23,5 forintból. És csodák csodája úgy néz ki beválik. Lehet ezt kéne szabadalmaztatnom? Eladnám 500 Ft.-ért egységcsomagban. Egyszerű mint a bot. Lehet be is perelnének miatta, de hát nekem jutott eszembe a sok hightech riasztó, és egyéb megoldás melett amit a neten lehet kapni, nem olcsón.
----Azt hiszem nekem is sikerűlt megfáznom, vagy elkaptam a gyeröktől. Itt tüsszögök meg folyik az orrom. Pedig a vállalkozónak nincs beteg állcsi. Remélem a Panna is meggyógyúl a héten, mert a jövőhét elejére is megint akad valami. Visszahívott egy 6 évvel ezelőtti megrendelőm. Lényeg, hogy megtalált. Kitartás mindenkinek, itthon is éhen lehet dögleni, nem kell ahhoz kimenni külföldre. :-)
Ja még a Panna aranyköpése. Nem szereti ha kúpot kap, nagy hiszti szokott lenni. Mondta neki a Margó, hogy ez felszívódik és segít. 1-2 nap múlva megszólal a Panna. Felszívódik a "púp" :-)
Hát ennek sok púpos ember örűlne.
Na pá, igérem hamarabb írok majd.
Ha csak a gumicukor utánpótlás tart vissza akkor azt én biztosítom. Te meg go west!
VálaszTörlésLecsapnál a családomra mi te kis hamis. Asszony gyerek egyben. Hát majd csinálsz magadnak kisfiam. Azt hiszed némi gumicukorral elég őket patronálni?
VálaszTörlés