Aztán én is érezni kezdtem valamit, akkor jöttem rá, hogy ez a sütő lehet. Az volt. A grill kicsit odaégette a fasírt levét, meg a gombócok is kicsit leragadtak, de nem égtek meg. Leszedtem a papírról és simán ehető vot. Azért a módszeren még van mit finomítani. :-)
----A nagy házat amire számítottam elbuktam. Kihívott a tulaj, azt hittem kezdeni kell. ERRE ODAÉREK, ÉS KÉSZ AZ ALAPSZERELÉS!!! Kérdezem mégis mit akar? Szerintük nem jó a szerelés, átverték őket, és nyavajog ott a tudálékos háziasszony. Kérdése, mennyiért folytatnám innen. Jelzem kész a víz-csatorna, és fűtés alapszerelés. Amiért ugye a nagyobb összegeket el lehet hozni, megmaradt a pepecs meló, meg akkor utána én vállaljak garanciát persze az egész rendszerre. A tulaj srác az sejtett valamit, és mondta az asszonykájának, hogy talán először azt kérdezzék meg tőlem folytatnám-e innen egyáltalán. Igen mondtam ez a fő kérdés. Megjegyzem tök profi szerelés volt. Kisebb hiányosságokkal, meg mondjuk keverték a csőkötő idomokat, összességében nem volt vele baj. Akkor így már ugrik a rendszergarancia is. Persze a fő problémájuk, hogy a vállalkozó még nem tudja mi lesz a kazánházban, én meg 2 óra alatt 6 féle vázlatot is készítettem. Amikor kérdeztem, hogy miért választották őt, akkor csak hüppögtek. Mondtam, hogy nem folytatom. (most jönne az összes pepecsesebb munka amit azért csinál az ember, mert az alapszereléskor elhozott összegből finanszírozza részben.) Mikor jöttem el kérdezte a srác, hogy azért ha megakadnak hívhatnak. Röhögtem egyet ha ha ha NEM. Csak így Shrekkesen. KB 2,5 napom ment rá az ajánlatra, egyeztetésre. Ennyi. Remélem nem fog működni. :-D
----Szombaton bevállaltam egy vízóraszerelést itt Csepelen, erre vasárnap lemondja a tulaj, mert az interneten egy cég alig drágábban csinálja. Én azt mondtam, hogy mivel nem látok a falba, lehet, hogy még kicsivel több lesz az anyag. De nem vagyok hajlandó lutrizni a munkadíjamra. Ez nem tetszett neki. Mondtam akkor válassza a szerinte kedvezőbbet. Aztán ma hív, hogy a felesége kavart be, de rájött hogy mit mondtam és a plusz az max 5000 Ft. Így mégis mehetek szerelni. Főleg, hogy én burkolást is igértem. Csak azt nem tudom kit vigyek oda. :-D
----Voltam egy nőnél is Miklóson, az is az árat sokallta. Mintha én tehetnék róla, hogy a flexicsőnek 4 rugó fölött van darabja, és kettő is kell. Kikapcsolták nála a gázt mert nem fizetett. Már másodjára, és ki van akadva, hogy miért kerül ennyibe az újra MEO. Ugyanannyiért csinálom mint az új szerelést, de ezzel több a gond, és az utánajárás. Talán be kellett volna fizetni számlát. Főleg ha már egyszer kikapcsolták. Tudhatta hogy a Tigáz nem genyózik. Piros plomba azt csá. Újra MEO.
----Komolyan mondom hihetetlenek az emberek, mindenki mindent csak szaré-hugyé akar megcsináltatni. Hova fog ez így vezetni. Főleg, hogy Joshi Barat lett a legjobb műsorvezető. Ezt már végképp nem tudom hová tenni. Nagyon butul az ország. Példaképünk Amerika. Azért tegnap beengettem a Jobbikos szórólapozókat had dobáljanak. :-)
----El kellett vinnem pénteken a csajt dokihoz, mert éjjel fájlalta a fülét. 1 óra orditás volt az indulásig, de ott már egész ügyes volt. Nincs nagy gáz, kapott a fülére is cseppet, meg az orrába is. Elvileg szerdán már megy az oviba. Csak azt tudnám hogy fogjuk kirázni az ágyból. Viszont a Margó is bekapott valami vírust, mert alig van hangja, és szarúl van. Kapott antibiotikumot, úgyhogy mindketten itthon boldogítanak. :-)
Remélem én nem kapok el tőlük semmit.
----Pénteken farsang az oviban, erre is rá kéne menni, mert így nem lesz jelmez. Mésem mehet jelmez nélkűl. Nem is érek rá. Na PÁ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése