----Hazafelé sötétedés körűl-után indúltunk. Nem esett jól a vezetés, ráadásúl esett is végig. A Vecséstől az M5-ösig tartó nulláson olyan zuhi kapott el minket, hogy a legnagyobb fokozaton is alig láttam ki a szélvédőn. És kb 40-el mentem. Volt akinek még ilyenkor is csak az volt a fontos, hogy előzzön. Nem tudom ő mivel látott többet, de én az ilyeneket nem értem. Ezek okozzák az olyan baleseteket, amikor ők megússzák, a vétlenek meg szívnak. Mindegy szerencsésen hazaértünk.
----Muter megint nagyon jó halászlét főzött. Ehhez nagyon ért. A Margó már rá sem tud nézni, mert kétszer egymás után beevett belőle. Ami nem izlett, az az, hogy nem tudtam kivárni amíg 539 ruppóra leviszik a ponty kilóját az osánba. Mindegy több is veszett Madonna koncerten...
Karácsonyra kértünk egy időjárás állomást, külső hőmérséklet érzékelővel. Nagyon jót kaptunk, van háttérvilágítása meg minden. Még tegnap este föl is szereltem a falra. Szomszédok nagy örömére. Apropó szomszédok...
----23.-án szólt a szomszéd Bakkerman, hogy kialudt a konvektora. Átmentem begyújtani és akkor mondta, hogy a fiai szeretnének Pannának énekelni 24.én délután. Nem tudom, hogy láthatta-e az arcomon tükröződő felhőtlen "örömöt", de meg is jegyeztem neki, hogy nem leszünk itthon csak későn. Mutertól 3 után értünk haza, Pannát letettük én meg kiírtam, hogy Panna 6-ig alszik. Vették a lapot mert nem jöttek énekelni. Ne is jöjjön hozzám senki 24.-én este. A neten utána olvastam ez angol szokás, mert azok a barátokkal, szomszédokkal töltik a szentestét. De még ha angol is vagyok egy idegen országban, akkor én nekem kéne felvennem az vendégül látó ország szokásait. Tehát nem tolakodok be mások családi szentestéjébe az idióta szokásaimmal és a nehezen kezelhető gyerekeimmel énekelgetni. Mindegy mert nem jöttek. De ha nyernék a lottón első dolgom lenne, hogy megvenném a Bakkerman lakását, hogy nyugalom legyen a negyediken. Nem nagy élmény egy angol szomszéd....
----Pannával az előbb nagy beszélgetés volt, de egyszerűen nem fogad szót. Én nem tudom a Marika néni mit csinál az oviban, de rákérdeztem és ott szépen viselkedik azt mondta. És a tanácsa: "Tartsunk nagyobb fegyelmet" OK de hogyan? Verjek meg egy 3,5 éves gyereket minden este? Kell lennie más megoldásnak. Hiszem hogy van. Csak még nem találtuk meg. Már csend van és n.11. Talán elaludt. (Nem mégse megint dumál, csak az anyja alszik talán. Valami szaloncukorról magyaráz..)
----A Jézuska kitalálta mire vágyom, és meglett a házi-mozihoz a mélynyomóm. Nem tévesztett, mert én választottam. :-) Kaptam jófajta borotvát, meg borotvahabot, egy bort a Hálbi-tól, és megleptük magunkat egy új dvd játékossal is. Filmet még nem tudtunk rajta nézni, de a Bob mester az hibátlanúl megy rajta kisebb-nagyobb megszakításokkal. A két ünnep közt talán meg tudunk rajta nézni valamit. Keddre meg foglaltam mozijegyet az IMAX terembe az Arénába. Nem láttam még 3D-s filmet, ez meg valami kihegyezett dolog lesz. Már alig várom. Randizunk az asszonnyal. :-) A pöttömhöz meg jön a Muter. Remélem leszakad rólunk a Panna. Ha nem akkor a mamának hosszú estélye lesz, mert a film 166 perc, tehát legalább 5 órát távol leszünk.
----A szerelvénybolt ahová járok tartott év végi bulit. Meghívtak vagy 40 szerelőt a Trófeába. Ettünk amíg csak fért. Jó alapozás volt karácsony előtt. Jó fejség ez tőlük. Vittem is nekik egy parti-hordó sört had fogyasszanak. Érdekes, hogy itt mindenki mindenkinek elvileg a konkurenciája, de mégis jól megvan a társaság. Segítünk egymáson ha tudunk.
----Januárban muszály lesz hozzányúlni a kocsihoz. Elkezdett zörögni a jobb hátsó keréknél fékezéskor valami. Szerintem a jelzőlemez lehet, hogy fékpofát kéne cserélni. Szerintem ebbe még nem is volt cserélve. A dobfékhez még nem nyúltam. Akkor már az elsőt is cserélni kéne, meg a gyertyákat, meg esetleg a fékfolyadékot. Ha nem megy majd szólok Szűcs úrnak, ő már tuti látott hasonlót. Meg akkor már le is kéne mosni ha nem lenne nagyon hideg. Bár sajna hüvöset mondanak.
----Az oviban szokott lenni ivólé, de vettünk már a csajnak dobozos szívószálas gyümilét is. Ő megoldotta, és egyszerűen az gyümileveket Szívólének mondja. :-) Végül is logikus szerintem. Az év végi fenyőünnepre kellett bevinni szörpöt a bulira. Kérdezem Pannát: -Ittál szörpit? -Igen. -Milyen ízűt? kérdezem. -Hát Bálnásat...:-DDD Hihetetlen a gyerekszáj.
----Na mára ennyi kedves olvasóim. Boldog karácsonyt kivánok minden olvasómnak. És BUÉK ha addig nem írnék. Pá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése